A jó hír az, hogy írtam minden nap, viszont blogbejegyzést lusta voltam összekaparni. Péntek délelőtt tök jól haladtam, a tegnap viszont megint inkább csak "írogatósra" sikeredett, mert mazochista hajlamaimat kiélve elolvastam a Szívzűrterápia strébereknek című borzalmat, és maradandó agykárosodást szenvedtem miatta. Aztán Adam volt olyan tündérdrága és felhívta rá a figyelmem, hogy az Önmegvalósításnál is pontosan ugyan az az alapfelállás, mint ebben a tini-szutyokban: adott az eddig burokban élt, visszahúzódó diák, akit aztán a Nagyon Menő és Laza Srác bevezet az élet örömeibe. Csak a végkifejlet más egy csöppet. 

Aaaannnyira egyszerű lenne tiniregényt írni! Nem, nem egyszerű, abba is belebuktam már kétszer. 

Na, nézzük, mit sikerül ma összehoznom.

*

Ma megint elmerültem. Mit meg nem adnék érte, hogy mindig így tudjak írni! Eljutottam az Egy másik Dorián arcképe részhez, amit Adam blogjára is felpakoltam még februárban. Azt kell mondjam, hogy magamhoz képest egész jól haladok ezzel a sztorival. Még mindig úgy érzem, hogy lehet belőle valami, ha befejezem. Márpedig befejezem, mert ha nem, akkor tényleg nem ér semmit az életem. Ez a kijelentés talán túlreagálásnak tűnhet, de nem az, mert ha az ember tudja, hogy az életcélja, hogy írjon és kiadják valamijét, de mégsem képes befejezni semmit, akkor bizony tényleg értéktelen az egész. 

*

Van egy pont, ahol mindig összeomlok, hogy tulajdonképpen kik is ennek a sztorinak a célcsoportja? Addig rendben, hogy +18-as, annak ellenére, hogy az első felében 15 éves a főszereplő...

Na meg ezt manapság hogy lehet meghatározni? Elvileg +18-asnak kell lennie, mert van benne szex, vér, gyilkosság, lelki terror, stb, stb, de közben meg mégiscsak egy tinisztori. Legalábbis annak indul. Aztán szépen felnőnek ezek a seggfejek, és nincs megállás.

Ez nem egy szerethető történet. 

Nagyon nem az. 

(A/5-ös méretben kb. 100-120 oldalnál járok...)