Ünnepélyesen jelentem, hogy ezen az idei NaNoWriMo-n úgy elhasaltam, mint annak a rendje. 

Az előző sirámomnak az lett a vége, hogy Doriánt úgy ahogy van hanyagoltam, az új sztorit meg elkezdtem, deeee... Adam egy szemétláda, említettem már? És még a saját karakterével sem rendesebb. Sőt!

Tehát az a nagy helyzet, hogy napok óta semmit sem írtam. Ez így persze nem igaz, mert tegnap éjfélkor is még a mobilomba pötyögtem az agymenéseim, meg amúgy is van most marketingszövegírós melóm is... Úgyhogy tulajdonképpen csak Doriánt nem írtam. 10 000 szavas lemaradásom van. Igazából még be tudnám hozni... Ha akarnám. Hát, igen, ez a nagy probléma. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon messze érzem magamtól Doriánt. És ez elég rossz érzés. Tudod, olyan, mint amikor egy közeli ismerőssel megromlik a kapcsolat. Tök jól megvoltatok, aztán egyszer csak... Valami hiányzik. Simán elücsörögtem a WestEndben az embereket bámulva, most viszont egyszerűen csak nem érdekel, hogy hogy látja Dorián a világot. Másfél éven keresztül be-betekintettem abba a világba, és.. Csak nem érdekel, és kész. Azért remélem, lesz ez még így sem. 

Addig is: 

(Mindig meglep, amikor rákattanok valami mainstream zenére.)

(Nyomokban SPOILER-t tartalmaz!)

(Ha nem tudod, milyen sémára épül az összes Marvel film..)

A téma már az első trailerrel megvett. Olcsón kapható vagyok, hogyha tér-idő hajlítgatásról van szó és van benne Benedict Cumberbatch meg Tilda Swinton.

Nagyjából azt kaptam, amire számítottam: ínycsiklandozó téma és látvány, szomorúan Marvel kidolgozású történettel.

Nem tudom Hollywood hogy van vele, de én úgy érzem, hogy a Marvel szuperhősök csillagának szép lassan leáldozik. Szép és jó, hogy milyen óriási mozis multiverzumot kreáltak, de a filmek annyira egy kaptafára készülnek, hogy a Docotor Strange-dzsel pont az a legnagyobb baj, hogy egy hamisíthatatlan Marvel film. Tehát semmi tét. Ja, persze húde el fog pusztulni a Föld. Kackac.   

Úgyhogy kezdem a téma kivesézésével: imádom, imádom, imádom, el akarok menni Kamar-Taj-ba, hogy tanítson az Ancient One. Varázslat, a világ átprogramozása, mindent ide nekem! Ennek következtében pedig a szokásos „tanulós fázis” nagyon tetszett, és el is felejtettem, hogy egy Marvel filmen ülök. Aztán persze benyögték, hogy „mi olyanok vagyunk, mint az Avengers, csak persze azért másmilyenek”. Na kösz. Ez nem kellett volna. Ahogy véget ért Strange tanulása, a történet szépen rálépett a jól megszokott sémára, és semmi, de semmi újítás nem volt benne. Semmi csavar. Jöhet a kérdés, hogy Mit vársz, hiszen ez egy Marvel film? És ebben a tudatban is ültem be, de az elején mégis felcsillant a remény, hogyha már olyan témához nyúlnak, ahol az idegsebészet és a keleti tanok találkoznak egymással, abból kihoznak valami mélyebbet annál, hogy jön a gonosz és meg akarja szerezni a Földet. Bár nem is ezzel van a baj. Jöjjön csak a gonosz és akarja megszerezni a Földet! Szuper! Na de milyen gonosz… Mads Mikkelsen próbálkozott, igazán próbálkozott, de egyszerűen nem volt semmi más feladata, mint meresztgetni a glamrockos szemeit. Amik jól néztek ki, az tény. 

Benedict szívszerelmem, de a forgatókönyv olyan szinten semmi volt, hogy ezzel még ő sem tudott csodát tenni. Sherlockos utalások mindenhol, amiről ráadásul néha el sem lehet dönteni, hogy szándékos-e, poénnak szánták, a fangörlöknek, vagy minek? 

Tilda Swinton karakterében még úgy ahogy van tartalom, de azért azt sem vitték túlzásba. Mondjuk Tilda Swinton maga az Ancient One, ezen sem kellett túl sokat dolgozni.

A Kung-Fu Panda karakterei sokkal összetettebbek, mint a Doctor Strange karakterei, és ez nem vicc.

Amiért érdemes megnézni a filmet az egyértelműen a látvány, mert az tényleg lélegzetelállító, meg aki odáig van a végtelen számú dimenziók témáért, annak felkorbácsolja a kedélyeit a film, persze leginkább azzal, hogy MIÉRT NEM VOLTAK KÉPESEK BELŐLE TÖBBET KIHOZNI?
De legalább inspiráló volt, ez is valami… 

Meg azért kedvenc részeim is akadtak (spoiler!):
- Strange első „utazása”.
- A Tükörvilág, úgy, ahogy van.
- Az ídőhurok, amibe Dormammu-t kényszerítette Strange. Azért lássuk be elég király, hogy a végtelenségig hajlandó lett volna újra és újra kínhalált halni, hogy megmentse a Földet. De! Utána természetesen úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna. Megint csak kössz. Lehetett volna egy „kis” probléma abból, hogy lelkileg, agyilag, létezésileg mennyire megterhelő lehet ennyiszer meghalni, de hát… ez egy Marvel film.

- A köpeny. 

Sikerült behoznom a lemaradást, ami tök jó dolog.

Viszont szóljatok rám!

Szóljatok rám, könyörgöm!

Megint azt csinálom.

Megvan a sztori, elejétől a végéig, 150 A/4 oldalas kézirat, már csak egy "kicsit" (tehát vért izzadva...) át kéne dolgoznom.

És egész jó kis történet, DE!

DE!

Van egy sokkal-sokkal-sokkal jobb sztorim. Ami TÉNYLEG sokkal jobb.

Sokkal izgalmasabb, több szereplővel, szórakoztatóbb témával, és ehem ehem, mily' meglepő, megint van benne Adam, de NEM CSAK Adam van benne és lássuk be, ez azért komoly haladás a részemről... Nem, igazából nem az, tekintve, hogy még mindig nem tudom lerázni Adamet, mert nem is akarom. Ez van. Ha úgy élem le az egész életem, hogy Adam köré írok, hát így jártam. De most legalább itt van még Claud, Cyran és Soren is. Meg... Akad még újdonság. Kivéve Adam, aki 10000%-osan ugyan olyan, mint mindig. Priscilla meg... Áh, végre megint party van!

Csak hogy kellőképpen mainstream-ben nyomjuk:

A jó hír, hogy még mindig kitartok, és még a lendület is visszatért. Egész jól sikerült magát összekapnia Doriánnak. 

Most, hogy kicsit belemélyedtem a pszichológiába, igazából csak az a gondom, hogy Mánfai teljesen inkompetens pszichológus. Mondjuk a probléma ott kezdődik, hogy alapból szar férj, szar apa, akkor legalább a munkájában jó lenne, de ezt is elcseszte. De szerintem őt sem lehet hibáztatni. Inkább az zavar, hogy olyan elnagyolt a karaktere... Viszont Dorián szemén keresztül nem lehet jobban belemenni a jellemébe. Doriánnal az a baj, hogy nem igazán lehet rajta keresztül megismerni a többi szereplőt, mert rajta keresztül mindenki egy idióta. De talán ez nem is baj. 

Ez annyira nem illik a sztorihoz, tegnap mégis végig ezt írtam az első fejezethez. 

Aki esetleg úgy tévedne erre, hogy nem tudja mi az a NaNoWriMo, dióhéjban összefoglalva: National Novel Writing Month, egy olyan hónap, amikor a részvevők egy hónap alatt írnak meg egy 50 000 szavas történetet. 

Nekem eddig 2013-ban sikerült végigvinni a dolgot (a Camp NaNoWriMo-kat leszámítva, ami megint kicsit más), és elképesztően élveztem, de egy olyan történetet sikerült megszülni, ami teljes egészében egy rakás szemét. 

Úgyhogy most inkább megint csalok, és a rövid kis szünet után (kb. két hét), az idei NaNoWriMo-n új történet helyett Doriánt nyúzom tovább. 

És baromi büszke vagyok magamra, mert ma már le is ültem, és meg is írtam azt a bűvös 1667 szót.

Harapófogóval kellett kihúznom Doriánból, de megvan! Nem mondom, hogy most már 100%-osan fix az utolsó szó, de sokkal-sokkal jobban állok, mint egy hete. Megvan az a bizonyos jelent, amiről már azt hittem, sosem lesz meg. 

Nagyon kellett ez a szünet! 

És nagyon inspiráló volt ám Dan Wells közelében lenni! Erről még itt nem is áradoztam olyan sokat. A lényeg, hogy Dan Wells egy zseni.

Egyszerűen csak le kell írni a beteg dolgokat, nincs mese. 

Persze, John minden lelketlensége ellenére egy pozitív karakter, Dorián pedig... Doriánon kapásból végre kéne hajtani egy frontális lobotómiát, de minimum telenyomni gyógyszerekkel. Valószínűleg ez is vár rá. Dorián teljességgel menthetetlen, és az esetében gondolkodás nélkül engedélyezni kéne a halálbüntetést. Lehet, hogy a börtönben eljátszaná, hogy ő csak áldozat ebben az egészben, és valószínűleg el is fogja, nekem meg már pörög az agyam, hogy hogyan folytassam a sztorit, aminek végre megvan a vége.
Hat embert biztosan megölt. 

Az állatokat meg sem próbálom összeszámolni. Na jó, most, hogy megint újraírom a sztorit, össze fogom. 

Te jó ég, mennyi dolgom van még ezzel a sztorival! 

Fun facts: Mindemellett tiniregényt akarok írni és elolvasni előtte a Szent Johanna Gimi minimum első kötetét, hogy mi a helyzet e téren manapság.
Tudjátok, olyan hihetetlenül gagyi és primitív tiniregényt akarok, ahol a lúzer, de "elképesztően különleges" kiscsaj összejön a világ legjobb pasijával. És ennyi a történet. 

De előtte Doriánnak még fel kell aprítania pár embert.