Tegnap újra a sztori elejéhez nyúltam vissza, mert hát ha azt mondja valaki, hogy ideje lenne tovább feltölteni a történetet, akkor bizony nincs mese, ideje tovább feltölteni a történetet... Nem, még nem sikerült, ne keressétek.

Ma is folytattam kicsit az első rész javítását, és igazából tök jó érzés, hogy úgy érzem, egészen összeáll ez a sztori. A világ minden mocskát beleírtam. Na jó, azért azt messze nem, de... Kellőképpen "mélypontot keresős" kis történet lesz. És azt hiszem Dorián meg is találja a végén.

Ja és igen, egy tökéletes dal az első részhez:
(Aww, és Andy... Ez a vigyor, meg a rúzs, meg a smink, meg úgy az egész egyben! Aaaannnyira milliószor jobban néz ki, mint amit most Andy Blackként bájgúnárkodik. Most komolyan, ez...Hát hol van a fenti kliphez képest? Persze, hogy Andy szép, de ah, az emo-korszak volt az igazi!)

Amúgy meg mi az már, hogy unottan nézem ezt a Ribcage klipet, és akkor egyszer csak így WTF AZ OTT EGY MCR LOGO??? És visszatekerem, és tényleg. xD Kemény egy másodpercig se látszik... Ez azért már para, hogy ennyire rááll az agyam. 1:31, ott van ám!

Tobias and Guy

De én két aljas gennyládával vagyok megáldva! Szenvedek. De nagyon. Ritka alkalmak egyike, amikor valami mézesmázos, rózsaszín habcsókos cukiságot akarok írni.

Ma nem száguldottam annyira, mint tegnap, de azért az 1000 szó meglett. :D

Írhattam volna többet is, de sajnálatos módon ráakadtam egy hihetetlenül imádnivaló webcomics-ra és és és aww annyira cuki, és romantikus, és közben teljesen elborult és beteg.

Tehát előtört belőlem a fangirl, és a világ másik sarkába akarom hajítani Doriánt és Adam-et is, mert utálom őket, de nagyon!!! Két emocionális nulla, és nem csak gonoszak, hanem egyenesen undorítóak én pedig most valami cukit akarok írni, mert... Mert:

22. nap

Ma kemény három mondatot írtam. Mert szar vagyok. Ennyi. Igazából nem tudom, hogy ez most számít-e írós napnak, vagy mi... Gondolom a saját lelkiismeretemre van bízva. 

23. nap

Na, így kell ezt csinálni!

A tegnapi csúfos kudarc után úgy voltam vele, hogy nincs mese, be kell állítanom magamnak valami szószámot, mert az szép és jó, hogy minden nap írok valamennyit, de nehogy már ilyen három mondatokkal akarjak kibújni a valamennyi alól. 

Napi ezer szó, nincs mese!

Egy és negyed óra alatt megvolt 3604, tehát igazán nem nagy ördöngösség így, hogy javításról van szó! 

Minden hozzám hasonló idiótának ajánlom a Writeometer mobilos alkalmazást. Én különösen szeretem benne a random idézeteket, na meg hogy nyomon lehet követni a statisztikát. És most ezt sem fogom abbahagyni! Ha beledöglök is meglesz ez a sztori. 

Huhuhú, na most aztán szégyellem magam, hogy nem pötyögtem a kis feljegyzéseim az írásról. Péntek volt a nem-írok-nap. A szerda-csütörtök tömény Doriánozással telt, a drága kis lelkét igyekeztem minél jobban felboncolni, különös tekintettel a húszas éveinek elejére, mert rádöbbentem, hogy a tinédzser Doriánt már kívül-belül ismerem, viszont a sztori vége felé már annyira kicsúszott az irányításom alól, hogy szinte már semmit sem tudtam a motivációjáról. Úgyhogy a Kamillás interjúk után Doriánt gyötörtem. Ami bevallom, kissé kibúvó volt, hogy ne a tényleges sztorit írjam, de muszáj volt, mert csak így sikerült továbbhaladnom. Kicsit csalásnak érzem az ilyesmit, de ez hülyeség, hiszen egyáltalán nem csak az a lényeg, ami most az Önmegvalósítás című doksiban van, hanem az a sok-sok többi iromány is, ami sosem fog belekerülni.

A tegnapi nap pedig végre bekövetkezett, amire vártam! Sikerült érdemleges részeket írnom ahhoz a bizonyos Második részhez, és ez bizony annak köszönhető, hogy nyúztam egy kicsit Dorcikámat. 

Ma pedig szerencsére folytatódni látszik a lendület.


"Készülj fel, mert ezután olyan sikered lesz a nőknél, amiről álmodni sem mertél volna… ami felülmúlja a legmerészebb elképzeléseidet… és sokkal-sokkal több annál, mint amiben eddig részed volt."

Adam, ugyan már, nem akarsz ilyen tréninget indítani? Még testhez állóbb lenne, mint a spirituális tanító... Én meg adom itt az ötleteket. Sok eszem van.

Miért, miért, miért hiszek a nők, hogy a férfiak valami misztikus teremtmények, és miért hiszik azt a férfiak, hogy a nők valami misztikus teremtmények? Miért? Mármint persze, fogalmam sincs, milyen lehet férfinak lenni, de... Tipikus csajos csajnak sem mondnám magam. De hát nincs is olyan, hogy tipikus csaj, vagy tipikus férfi!

Oké, oké, látom, rám jött a filozofálhatnék.
Megyek vissza Doriánt írni. Férfi szemszögből.

Hogyan írhatnék férfi szemszögből, ha nem vagyok férfi?
Hogyan írhatnék egy sorozatgyilkos szemszögéből, amikor nem vagyok sorozatgyilkos?
Pont így.
És ez a lényeg.
Tudtátok, hogy a világ, amiben éltek, csak egy illúzió?
Oké, oké, tényleg megyek írni!
Tényleg.

 

Ezen a cikken felbuzdulva tegnap éjjel megírtam a magam "Kapd már össze magad!"-ját. (Még csütörtökön.)

*

Igen, igen, tudom, holnap munka, de... Csak egy kicsit várj! Adam már úgyis az agyadra megy. Látod, nem olyan nagy szám ez. Mások is csinálják. Mások is így írnak. Ez van. Ne kérdezd, ki vagyok, nem tudom ki vagyok, tudod, pontosan erre vonatkozik a ha én vagyok a hang, ki hallgat?

Nem akarlak vádolni, nem akarlak védeni.
Arra ott van neked Adam.
Ijesztő, hogy ennyire ott van neked Adam. Nekem. Nincs magamnak mit mondanom. Mindent tudsz. És fáj. Mert igaz. Nem is szabadna olyan mélyre ásnia magában az embernek.
Mondani akartam neked valamit.
Nem tudom, mit mondjak.
Mondjam azt, hogy ne mű-mosolyogj az emberekre? Ne jópofizz? De hát jó, hogyha végre kommunikálsz az emberekkel...

Befejeztem a Kamillás interjút, röpke tíz oldal, persze szóközökkel, meg minden. Bevallom, izgalmasabb karakterekkel egyszerre végig szoktam őket darálni, Kamillával azért nyögvenyelősebb volt, a lényeg, hogy csomó mindent megtudtam róla. 

És akkor így a végére egy mainstream dal, amiről mindig Kamilla és Dorián fog eszembe jutni.

...Deep in her eyes,
I think I see the future.
I realize this is my last chance.

She took my arm,
I don't know how it happened.
We took the floor and she said,

"Oh, don't you dare look back.
Just keep your eyes on me."
I said, "You're holding back,"
She said, "Shut up and dance with me!"
This woman is my destiny
She said, "Ooh-ooh-hoo,
Shut up and dance!"

Olyan kis kedves, olyan pörgős, olyan szerelmes! 

És a végén vérbe fullad minden...

Még mindig Kamilla.
Meg valami más, aminek nincs köze a sztorihoz, mert a sztori folytatása lenne, és ennek a sztorinak nem lesz folytatása, mert az már egy másik történet.
Kicsit fel vagyok pörögve, mert tegnap este fejetem be Philip K. Dicktől az Istenek invázióját, amin még hetekig kattogni fogok, aztán meg ma megnéztem az I'm not a serial killer filmet, ami kivágta a biztosítékot Dorián-ügyben.
Elég sok közös van Doriánban és Johnban. A legjelentősebb különbség talán az, hogy Dorián találkozott Adammel.
Nem, ez nem igaz. John annál sokkal, de sokkal erősebb, és ő sosem lenne sorozatgyilkos. Sosem? Sosem. John jófiú. John leütött egy ártatlan, idős nőt, akit éppen felriasztott az álmából. Csak azért, hogy megzsaroljon egy démont. John nem jófiú. Nagyon nem az. De legalább jó akar lenni. Dorián soha a büdös életben nem akart jó lenne, és ez fontos különbség.

Éppen gőzerővel interjúztatom Kamillát, a lányt, akibe Dorián beleszeret. Csak azért pötyögök gyorsan ide is, hogy közöljem, aaaannnyira élvezem a karakterinterjúkat! Kamillával kifejezetten nehezen álltam neki, elvégre ő csak egy teljesen átlagos lány, de egészen belelendültem! Mondjuk abból a szempontból tényleg különleges Kamilla, hogy ritkán van ennyire... csajos karakterem. Mármint nem picsás, csak olyan... Csak egy lány.

Megsajnálom itt szép csendben. 

Ami persze tök jó, mert ha már én érzek iránta valamit, az fél siker, hátha az olvasóknak is átjön belőle valami. 

Mondjuk nem titkolt szándékom, hogy Kamilla legyen A Lány, akivel a női olvasók azonosulni tudjanak, de azért nem akarom túl Mary Sue-sra. 

Nagyon-nagyon örülök, hogy most beindulni látszik vele a "kapcsolatunk". 

 

Tegnap Tegnap előtt volt a heti nem írok nap, úgyhogy ma belehúztam. (Tegnap megint nem töltöttem fel a bejegyzést...)

Viszont a figyelemelterelődésem nem várt szintre lépett! Google térképen utána akartam nézni egy budapesti apróságnak, aztán úgy húsz perc múlva azon kaptam magam, hogy a Csendes-óceán közepén lévő icipici sziget utcáit nézegetem...  

* 

14. nap

Esős időben jól megy az írás, ezt már többször megfigyeltem magamon. Ma is a  II. részen dolgozom, jelenlegi dilemmám, hogy jóval nagyobb időbeli ugrások vannak benne, mint az I. részben. Az I. rész jelenetei jóval hosszabbak, sokkal jobban kitérek az apró részletekre, ami fontos a karakterek bemutatása miatt. a II. részben viszont azt veszem észre, hogy rövidebbek, és kevésbé szájbarágósak a jelenetek. És fogalmam sincs, hogy jó-e ez így. Az a baj, hogy ahol általában felmerül ez a kérdés, ott már valami gubanc van, de nem nagyon tudom, hogy mennyire kell ezt orvosolni. 

Lehet, hogy nem túl jó taktika, de most kitaláltam, hogy a sztori második felét is elkezdem javítgatni. 

Alapvetően két nagy részre osztható a történet, és a második rész messze nincs olyan jó állapotban, mint az első, tele van lyukakkal, odadobált párbeszédekkel és "majd lesz vele valami" jelenetekkel. Az sztori első felét már eddig is rengetegszer átrágtam, viszont a második részben rengeteg olyan jelenet van, amit még egyszer sem olvastam újra, úgyhogy muszáj azzal is foglalkoznom. Nem tudom, mennyire jó ötlet felbontani a lineáris haladást, majd kiderül... 

És lett egy új istenes-háborús sztorim, aminek egyik a főszereplője Conie, a göndör, barna hajú lány és a testvére Sept...

Neeem, nem. Ezt a történetet nem most kell megírnom. De annyira jó amikor felébredek reggel, és egyszer csak ott vannak! Arra is emlékszem, milyen volt, amikor Dorián felbukkant.

Ma is Placebo-s volt az írás, és ment, ment, de nem vagyok megelégedve magammal. Mondjuk ez alapból is egy ilyen nap... De legalább csinálom!

Örök ellenségeim az átvezetések... Van néhány rövid jelenet, amik tényleg tetszenek, de egyszerűen nem tudom őket benyomorítani sehová. A 11. fejezet pedig egyszerűen katasztrofális. Ültem rajta most vagy egy órát, és semmi. Talán előrébb kéne tenni, talán törölni mind az egy oldalt. Nem lenne nagy veszteség. De közben vannak benne jó mondatok! Ez például tetszik:

"A tízemeletes házak sora olyan, mint egy adventi kalendárium, csak éppen az év minden napjára jut egy kinyitni való ablakocska. Meglepően kevés ember gondol bele, hogy egy jobb távcsővel milyen tökéletesen be lehet látni a szemközti házból"

Most viszont el kell engednem ezt a 11. fejezetet.

 Nézzük, mi jön ez után. Ó, ezt a részt szeretem! El ne felejtsem megrendelni az Alexandrából Chuck Palahniuk-től a Túlélőt!

De elvagyok itt magamban. Mint általában mindig. 

A jó hír az, hogy írtam minden nap, viszont blogbejegyzést lusta voltam összekaparni. Péntek délelőtt tök jól haladtam, a tegnap viszont megint inkább csak "írogatósra" sikeredett, mert mazochista hajlamaimat kiélve elolvastam a Szívzűrterápia strébereknek című borzalmat, és maradandó agykárosodást szenvedtem miatta. Aztán Adam volt olyan tündérdrága és felhívta rá a figyelmem, hogy az Önmegvalósításnál is pontosan ugyan az az alapfelállás, mint ebben a tini-szutyokban: adott az eddig burokban élt, visszahúzódó diák, akit aztán a Nagyon Menő és Laza Srác bevezet az élet örömeibe. Csak a végkifejlet más egy csöppet. 

Aaaannnyira egyszerű lenne tiniregényt írni! Nem, nem egyszerű, abba is belebuktam már kétszer. 

Na, nézzük, mit sikerül ma összehoznom.

*

Ma megint elmerültem. Mit meg nem adnék érte, hogy mindig így tudjak írni! Eljutottam az Egy másik Dorián arcképe részhez, amit Adam blogjára is felpakoltam még februárban. Azt kell mondjam, hogy magamhoz képest egész jól haladok ezzel a sztorival. Még mindig úgy érzem, hogy lehet belőle valami, ha befejezem. Márpedig befejezem, mert ha nem, akkor tényleg nem ér semmit az életem. Ez a kijelentés talán túlreagálásnak tűnhet, de nem az, mert ha az ember tudja, hogy az életcélja, hogy írjon és kiadják valamijét, de mégsem képes befejezni semmit, akkor bizony tényleg értéktelen az egész. 

*

Van egy pont, ahol mindig összeomlok, hogy tulajdonképpen kik is ennek a sztorinak a célcsoportja? Addig rendben, hogy +18-as, annak ellenére, hogy az első felében 15 éves a főszereplő...

Na meg ezt manapság hogy lehet meghatározni? Elvileg +18-asnak kell lennie, mert van benne szex, vér, gyilkosság, lelki terror, stb, stb, de közben meg mégiscsak egy tinisztori. Legalábbis annak indul. Aztán szépen felnőnek ezek a seggfejek, és nincs megállás.

Ez nem egy szerethető történet. 

Nagyon nem az. 

(A/5-ös méretben kb. 100-120 oldalnál járok...)

A mai írásadagért hálás köszönet a Placebo-nak.
Felolvasós hangulatban voltam, ami ritka, mert ha el is kezdem hangosan olvasni a sztorit javítás közben, néhány sor múlva általában azon kapom magam, hogy csak magamban olvasom. Most pedig nagyjából öt oldal sikerült végig fennhangon olvasnom, aminek az lett az eredménye, hogy kiszáradt a szám, a macskánk pedig hülyének nézett.

Nem is értem, miért nem olvasom többet hangosan, sokkal egyszerűbb kiszúrni a hibákat...

Tegnap ellőttem a heti "nem írok napom", mert... Mert. Vannak napok, amikor egyszerűen nem megy.

A mai nap viszont annál jobban alakul! És az ilyen órák azok, amik nélkül képtelen lennék élni.

Amikor nem csak a monitorra meredve rendezgetem a mondatokat és javítgatom a szerkezetet, hanem amikor már nincs is monitor, nincs semmi, csak a történet. Amikor beállítok egy albumot vagy csak számot ismétlődő lejátszásra, és már nem is hallom, egyszerűen csak jót tesz a meditatív állapotnak. Na igen, nálam ma (is) ez a szám járul hozzá jelenleg ahhoz, hogy egységbe kerüljek az univerzummal:

Azért ez a spirituális szöveg, mert délelőtt belefutottam egy Agykontrollos videóba, mire úgy döntöttem, hogy meditálok egyet, és megint rádöbbentem, hogy alfa állapot ide vagy oda, az a legjobb érzés a világon, amikor írok.
Úgyhogy megyek is vissza arra a csodálatos helyre, ahonnan jöttem.
Éppen egeret gyilkolnak a fiúkák.

Vasárnapra nem terveztem, hogy fogok tudni írni, de délelőtt legalább a szinopszissal sikerült foglalkoznom egy kicsit. Egész jó kis tételmondatokat sikerült összeraknom.

Igazán bájos témám van.

"Hogy válik egy tizenöt éves srác sorozatgyilkossá."

"Mi vesz rá egy huszonéves férfit, hogy elraboljon egy lányt, bezárva tartsa, megerőszakolja, végül megölje." 

Nem, ez még nem a spoiler része...

És emellett azon szenvedek, hogy romantikus tiniregényt lenne kedvem írni, ahol a lány beleszeret a fiúba, de a fiú észre sem veszi a lányt... Köszönöm Adam, köszönöm.

17:05-17:40

(Miután végre sikerült túltennem magam a Suicide Room trailerén, csak nekiálltam írni...)

21:08 -21:30
Hát, ma nem volt valami produktív nap, de legalább pötyögtem valamennyit. 

10:26-11:15

(Többé kevésbé legalábbis, az elején még sikerült elterelődnie a figyelmemnek, és úgy öt perc után azon kaptam magam, hogy teljesen irreleváns képeket nézegetek. Egyszerűbb lehetett írógéppel írni abból a szempontból, hogy nem nem tudtad megnyitni a Google-t, hogy csak gyorsan utána nézz valaminek, aztán Pinteresten feleszmélsz, hogy "Hogy a francba kerültem én ide?")

12:54-13:20

Megint nekiálltam utánaolvasni, hogy hogyan is kell jó szinopszist írni. Én is az a fajta írópalánta vagyok, akinek görcsebe rándul a gyomra a szinopszis írás gondolatától, mert megrémít, hogy egy oldalban hogy tudnám tökéletesen összefoglalni a több, mint 60 ezer karakteres művem. Mondjuk az eddigi firkálmányaimmal ellentétben Doriánnak annyi - mellesleg óriási -, előnye van, hogy már alapból történetvázlatra írtam, külön pontokra szedve a fontosabb jeleneteket. Úgyhogy legalább nagyjából tudom, miket kéne leírnom. Na de hogy írjam le olyan ütősen, hogy drága kis országunkba egy kiadó azonnal rákattanjon? Bár azért abban reménykedem, hogy a "pszichopata tinédzserek csöveseket ölnek Budapest utcáin" kellőképpen figyelemfelkeltő.

Na jó, megyek figyelemfelkeltő mondatokat összerakni.

Ma írtam. Azért ez már teljesítmény. Igazából persze nem az. Majd az lesz teljesítmény, ha holnap is írok, meg holnap után is, sőt, még egy hétre rá is. Na, az már valami lesz, de azért valahol el kellett kezdeni.

 Ez igazából csak így magamnak:

11:04-11:33

13:40-15:17

Ez volt az az időtartam, amit jóformán teljesen az írásnak szenteltem, mondjuk ebbe beletartozik egy újabb adag, pszichopátiáról szóló cikk elolvasása, aminek hála újfent rájöttem, hogy az égvilágon semmi pszichopátiára utaló vonásom sincs, Adam viszont egyszerűen tökéletes.

1. Felszínes báj, sima modor
2. Túlzott önértékelés
3. Stimuláció iránti fokozott igény, unalomra való hajlam
4. Patologikus hazudozás
5. Átverés, manipulativitás
6. Megbánás és bűntudat hiánya
7. Sekélyes érzelmi élet
8. Ridegség, az empátia hiánya
9. Parazita életstílus
10. Rossz viselkedéses kontroll
11. Kicsapongó szexuális viselkedés
12. Korai viselkedési problémák
13. Reális, hosszú távú célok hiánya
14. Impulzivitás
15. Felelőtlenség
16. A saját tettek iránti felelősségvállalásra
való képtelenség
17. Több rövid távú kapcsolat
18. Fiatalkori bűnelkövetés
19. Feltételes szabadlábra helyezés megsértése
20. Többféle bűncselekmény elkövetése
(Hare, Psychopathy Check-list-Revised (PCL-R), forrás: x)

Most komolyan, ennél jobban én sem tudtam volna összeszedni Adam alaptulajdonságait. Mondjuk ezt a blogot többek közt azért is kezdtem el, hogy végre ne csak Adamről beszéljek, aztán már megint itt tartok. Úgyhogy megyek, megpróbálom még nyúzni kicsit Doriánt. Még mindig meglepően motiváltnak érzem magam.

10:42 van, és már megint tudom, hogy egyszerűen nem kezdek semmit az életemmel. Úgyhogy megint eldöntöttem, hogy ezen ideje változtatni. Azt tudni kell rólam, hogy ezt hetente minimum egyszer eldöntöm.

De ez most más lesz.

Persze mindig ezt mondom.

De most tényleg más, mert van egy blogom, és most itt fogadom meg, hogy hetente minimum hat nap foglalkozni fogok az Önmegvalósítás sztorival. Ha csak egy bekezdésnyit, akkor annyit, de valamennyit dolgozok rajta! Komolyan. Most teljesen komolyan. Kérlek, kövezzetek meg érte, ha mégsem! Vágjátok csak a képembe, hogyha nem dolgozok rajta, akkor tényleg nem lesz kész soha, én pedig soha semmit sem fogok elérni az életben.

Írhatok mást is, írhatok, amit csak akarok, csak Dorián vigyem már végig!

És minden egyes nap kanyarítok ide valami szösszenetet arról, hogy mégis mi a francra sikerült jutnom. Lehet, hogy praktikusabb lenne Facebook-ra, mert úgysem ódákat fogok zengeni, de az majd még közben kialakul. A lényeg az, hogy most beindítok valami jó kis emós lejátszási listát, és írok. Nem, nem ezt a hülye bejegyzést ragozom tovább, nem is egy újabb sztorihoz írok vázlatot, hanem Doriánnal foglalkozom.

Most.

Most már tényleg.