Ünnepélyesen jelentem, hogy ezen az idei NaNoWriMo-n úgy elhasaltam, mint annak a rendje. 

Az előző sirámomnak az lett a vége, hogy Doriánt úgy ahogy van hanyagoltam, az új sztorit meg elkezdtem, deeee... Adam egy szemétláda, említettem már? És még a saját karakterével sem rendesebb. Sőt!

Tehát az a nagy helyzet, hogy napok óta semmit sem írtam. Ez így persze nem igaz, mert tegnap éjfélkor is még a mobilomba pötyögtem az agymenéseim, meg amúgy is van most marketingszövegírós melóm is... Úgyhogy tulajdonképpen csak Doriánt nem írtam. 10 000 szavas lemaradásom van. Igazából még be tudnám hozni... Ha akarnám. Hát, igen, ez a nagy probléma. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon messze érzem magamtól Doriánt. És ez elég rossz érzés. Tudod, olyan, mint amikor egy közeli ismerőssel megromlik a kapcsolat. Tök jól megvoltatok, aztán egyszer csak... Valami hiányzik. Simán elücsörögtem a WestEndben az embereket bámulva, most viszont egyszerűen csak nem érdekel, hogy hogy látja Dorián a világot. Másfél éven keresztül be-betekintettem abba a világba, és.. Csak nem érdekel, és kész. Azért remélem, lesz ez még így sem. 

Addig is: 

(Mindig meglep, amikor rákattanok valami mainstream zenére.)